SCHWÉGER ZSÓFIA: Balancing Act
Az INDA Galéria szeretettel meghívja SCHWÉGER ZSÓFIA: Balancing Act című kiállításának megnyitójára 2025. október 16-án, csütörtökön 18 órára.
Megnyitja: Kocsis Katica, esztéta
SCHWÉGER ZSÓFIA: Balancing Act
Schwéger Zsófia Balancing Act című projektje beállított csendéletek sorozata. A festmények ismétlődő tárgyait – régi asztal, székek és egy Anker-féle építőkocka szett – a művész 2022-ben vette egy festmény kompozíciójának modellezéséhez. „Idővel a bútorokat használni kezdtük a műteremlakás konyhájában, és 2023 őszén a kockák is újra előkerültek: egy alkotói szorongással teli napon – jobb ötlet híján – játszani kezdtem velük.” Festészetét külföldön élve szerzett tapasztalatai motiválják: általánosságban az ember és a tér viszonyát, különösen pedig az otthon fogalmát vizsgálja. Az Amerikában és Angliában töltött évek során kialakult személyes narratíva a hiány és jelenlét, a mozdulatlanság és az idő múlása, a közelség és elidegenedés egyidejű megjelenítését célozza. Schwéger számára a festészet egyszerre megfigyelés és téralkotás: az otthon nem előre adott hely, hanem ismételt gesztusokból épülő tapasztalat.
Legújabb munkáiban ezek a kérdések tovább élnek, de a figyelem a mindennapi élet és a művészi gyakorlat összekapcsolódására irányul. A festményekben egy jelenet ismétlődik: két szék és egy konyhaasztal, amely már nemcsak a közös étkezések, hanem a játékos alkotás tere is. Az asztallap a kompozíció középpontja, rajta építőkockák. A bonyolult építményeket az Anker-kockák 19. század-beli innovatív gyártási módja teszi lehetővé: a kockák kőpor, lenolaj és kék, sárga vagy piros színezék keverékéből készülnek. A hagyományos fa építőkockáknál nehezebbek, ezért stabilabbak. Ennek ellenére Schwéger építményeit mintha az összedőlés fenyegetné. Az összeomlás előtti, szinte drámai pillanatokban a játék könnyedségét felváltja az ismétlés kényszere: az újjáépítés halaszthatatlannak tűnik. Ez a késztetés Bruce Nauman műterem-performanszait idézi, ahol a látszólagos semmittevés, azaz a nyom nélküli gondolkodás maga a munka. Schwéger asztala hasonlóan a produktív halogatás tere. Ami elsőre ismétlési gyakorlatnak tűnik, az az idő és a játék kreatív potenciáljának kutatásaként tárul fel. A módszerként gyakorolt játék az új festmények mozgatórugója. Az építőkockák egyszerre témává és metaforává válnak: gondolati szerkezetté és az instabilitás jelképévé, visszhangozva az újrakezdés mindenkori lehetőségét és bizonytalanságát is. A Balancing Act sorozat szoros párbeszédet folytat a művész korábbi munkáival. A terek és struktúrák iránti érdeklődés, amely eddig az otthon mint absztrakt fogalom köré szerveződött, most a kézzelfogható építés, a fizikai játék gesztusában talál új formát. Festészetében továbbra is az a vágy munkál, hogy rendet teremtsen a térben, ám ez a rend már nem stabil, hanem ideiglenes és törékeny, újra és újra megkérdőjelezett. A kompozíciók Charles Sheeler Doylestown-enteriőrjeinek csendes precizitását idézik, ahol a tér egyszerre intim és építészeti jellegű. Schwégernél a precizitás mindig bizonytalan: az akrilfesték ecsetes applikációja szigorúan homogén, de a kéz nyoma sosem tűnik el, a kontúrok enyhén remegnek. A festmények mérete, a kompozícióban szemmagasságban elhelyezett asztal, a lineáris perspektíva finom vezetése és a kockák életnagyságú ábrázolása mind azt szolgálják, hogy a néző a saját testével viszonyulhasson a térhez. A festmény szemlélése így a jelenlét gyakorlata lesz.
A művek feszültségét ugyanakkor éppen az ábrázolt emberi alak hiánya adja. A székek mintha valakit várnának, az asztalon pedig az ingatag építmény őrzi a kéz, a figyelem lenyomatát. A hiány tematikájához kapcsolódva Schwéger számára inspirációs forrás a Giorgio Morandi-féle visszafogottság és az intimitás határán való egyensúlyozás. A kis vásznak pasztell kompozícióiban érzékelhető leginkább a párbeszédkísérlet Morandi csendéleteivel.
A legkisebb Balancing Act festmények az Anker-kockákra fókuszálnak. A végtelenségig variálható, játékos kompozíciók a formalizmus biztonságát ígérik, mégis az összeomlás lehetőségével fenyegetnek. Az építés és újrakezdés ismétlődő gesztusa a mindennapi létezés tapasztalata is, ahol a stabilitás illúzió, és a figyelem maga a munka. A korábbi festményekben vizsgált otthon és hovatartozás kérdése most az építés gesztusában jelenik meg, a kéz mozdulatában, amely kockát kockára rak.
