Agnes von Uray
Budapest, 1965

Tekintetek érdekelnek. A tekintet figyelem, ránézés, meglátás. A tekintet birtokbavétel, játék és támadás.
Keresem a válaszokat a kérdéseimre. A válaszok képekben érkeznek. Sokszor használok filmjeleneteket a képeimhez alapul, mert a film olyan, mint egy 'életmakett'. Azaz tömörített időben játszódó élet. Néha azon kapom magam, hogy az életem emlékeztet filmjelenetre. Átszövi a valőságot az elmesélt, mesterségesen teremtett világ. A legjobban elkapott pillanatok az életet tükrözik, sőt megelőlegzik. A görög színház oktatő jellegű volt, voltaképp pszichoterápia. A jő film is így múködik. Az életem pillanatai sem valőságosabbak a teljesen átélt filmtől. Mágiának nevezhetjük, mert az. A képeimet a szerint választom, hogy át tudom-e élni. Át tudom-e magam adni festés közben a jelenetnek. Ami nincs bennem ki se tud jönni. Csak olyan jelenteket, tekinteteket tudok 'igazivá' tenni, amit megéltem. Ezer arcunk közül válogathatunk. Így legtöbbször nőket festek. Nőiségemet, kérdéseimet, kételyeimet járom körbe. Prőbálom megfogalmazni azt, ami a lelkiismeretem mélyén formálődik.

“Az idő - a mozgásból kiragadott pillanat - kitágítása ragadott meg ezekben a képekben. Érdekes, mert elvileg a fotó is ezt csinálja, de itt a "filmstill" jelleg érvényesül és ez egyfajta varázst ad a képeknek.”
(Angel Judit)

Történet, 2011
Történet, 2011
Történet, 2011
Történet, 2011
Történet, 2011
Egyedül, 2009
Szépség és a szörnyeteg, 2008
Rendezés, 2007
Do-in, 2008
Lány kígyóval, 2008
Gyanú, 2008
Erdő, 2008

Szakmai életrajz

1980-1984Képzőművészeti Szakközépiskola, Budapest
1984-1990Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest

Egyéni kiállítások

2011Én írok, Ő ír, Mi írunk, Inda Galéria, Budapest
2010Allerseelen, Breeze of Tenderness, München, Németország
2009Préda, Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeum, Budapest
2008Szépfalvi Ágnes, Ericsson Galéria, Budapest
Szépség és szörnyeteg, Inda Galéria, Budapest
Áramlás, Miskolci Városi Múzeum, Miskolc
2007Légy egyszerű, mint a kavics (Nemes Csabával), Volksbank, Budapest
2006Resolution, The Moore Space Miami,US
Family affairs, with Tina Bara, Galerie Christa Burger, München
Au revoir Florette, with Corinne von Lebusa, Galerie Christa Burger, München
2005Desires, Galerie Christa Burger, München, Németország
2004 Rehearsals, Galerie Christa Burger, München, Németország
2003Ágnes Szépfalvi, Ludwig Museum Budapest / cat.
2001Sleepless dreams, Galeria Christa Burger, München, Németország
2000Why not?, Deák Erika Galéria, Budapest
1999I’ll be your mirror, Galerie Christa Burger, München
Sweet Edge oder das malerische Verlangen, , Graz, Ausztria

Csoportos kiállítások

2011Art Market Budapest 2011, Millenáris, Budapest
New York, Rio, Tokió, Inda Galéria, Budapest
2009Történetek útközben, Holdudvar Galéria, Budapest
2007 48th Oktobarski Salon Belgrade, Szerbia
Central Europe Revisted I, Schloss Esterhazy, Eisenstadt, Ausztria / cat.
2006Smohay 25, Szt Istvan Múzeum, Székesfehérvár
Jegyzet es vázlat, Studio Galleria, Budapest
Iránypontok, Műcsarnok, Budapest
Malerei der gegenwart, Kunsthalle der Hypo-Kulturstiftung München / cat.
2005Positioning, The National Museum of Art, Osaka
Hiroshima City Museum for Contemporary Art, Tokyo
Expanded paintings, - Prague Biennial, Prague, Czech Republik
Women art in Hungary, U gallery, Helsinki
2004The new ten, - Museum Küppersmühle, Duisburg, cat., Künstlerhaus - Vienna
Private waves,- Slovemsky Institute, Prague
2003Rugalmatlan ütközés, ICA-D, Dunaújváros, Hungary /cat.
2002Sechs Positionen aus 2002, artLab - Siemens und Galerie Ernst Hilger, Vienna
2000 After the Wall, Hamburger Bahnhof, Berlin
Painterly Issues,Center for Contemporary Art Vilnius/cat.
ORTnung-Symposium,Galerie 5020, Salzburg /cat.
1999 Blue Fire, 3rd Biennial Prague, City Galery Prague /cat.
After the Wall, Moderna Museet, Stockholm /cat.
1998Antológia, Ludwig Múzeum, Budapest /cat.

Vissza a lap tetejére