FREE WILL szabad akarat

2012. január 25. – 2012. Április 06.
Halálos szerelem (LOVE), 2012

A „szabadság” klasszikus fogalmának létezése nyilvánvalóan egyre növekvő kétség tárgya, s az egyén számára mindinkább kisebb az a terület, ahol akár kismértékben megvalósulhatna. Koronczi Endre kiállítása ugyanezt a kétséget juttatja kifejezésre, mégis azt a territóriumot rajzolja körül, ahol még rátalálunk a szabadság egy szilárdnak tűnő formájára, ami kétségtelenül a művész szabad (pálya)választásában nevezhető meg, a művész szabad akaratában nyilvánul meg, az alkotásra irányul, és ami a megvalósítás magányos gyakorlatában realizálódik.


Az INDA Galéria kiállítása beilleszthető a Nehezen feltehető kérdések1 sorába, amely mindenekelőtt a szeretet minden cselekedetünkben tetten érhető, egyszerre szeszélyes és állhatatos, mindent pillanatok alatt átalakító, átrendező fogalmával foglalkozott.


Koronczi most a sors – szabad akarat – szeretet halmazok egymás mellé helyezésével és ütköztetésével vet fel kérdéseket, amelyeket fizikailag megjelenített szavak segítségével idéz fel, és kényszeríti ki a fogalmak valódi jelentésén való eltűnődésünket. A művész olyan fogalmakat választott, amelyek általánosak, mindennap szembesülünk velük, mégsem feltétlenül gondolkodunk el rajtuk. Koronczi feldobja a labdát, a kérdéseket viszont mindenki maga teszi fel. A Szerelem igájába tényleg „önként dalolva” megyünk, hacsak nem a nehezen körülírható Vágynak engedelmeskedve? A Hatalom állandó szabályozó erejét folyamatosan érezzük, de milyen a viszonyunk az Ideológiával? Isten és Ráció találkoznak-e egymással és mi magunk velük? A Vallás ma helyettesítheti a Pszichológiát, vagy örökre a Politika okos eszköze marad? A tudomány, a vallás és a filozófia saját területén, specifikus, erőteljes és határozott válaszokat fogalmaz meg e témákban, de a saját fogalmaink hogyan viszonyulnak ezekhez?

Garaczi Imre veszprémi filozófiaprofesszor egy tanulmányában egybegyűjtötte a szabadságról szóló elméletek sarkalatos pontjait, s többször visszatérő kulcsfiguraként – napjaink nagyon népszerű, rehabilitált német filozófusát – Hannah Arendtet (1906. Hannover – 1975. New York) idézi:
„A »Mi a szabadság?« kérdésének felvetése reménytelen vállalkozásnak tűnik. Mintha réges-régi ellentmondások és antinómiák állnának készenlétben arra, hogy az értelmet a logikai lehetetlenség dilemmáiba kényszerítsék, mígnem attól függően, hogy a dilemma melyik szarvát ragadjuk meg, épp olyan lehetetlenné válik a szabadságot vagy ellentétét elgondolni, mint amilyen nehéz a négyszögletű kör képzetét felidézni. Az előttünk álló nehézség a legegyszerűbben abban az ellentmondásban foglalható össze, ami a bennünket szabadnak, s ennélfogva felelősnek mondó tudatunk és lelkiismeretünk, illetve azok között a mindennapi tapasztalatok között áll fenn, amelyeket a külvilágban szerzünk, ott ugyanis az oksági összefüggések elve szerint tájékozódunk. Minden gyakorlati, különösen pedig minden politikai ügyben magától értetődő igazságnak tartjuk az emberi szabadságot, s ennek az axiomatikus feltevésnek alapján születnek meg az emberi közösségekben érvényes törvények, ennek alapján hozunk döntéseket és mondunk ítéletet.”2

Arisztotelész szerint – idézi Garaczi: „…a szabadság pedig az, amikor mindenki azt teheti, ami neki tetszik”. Az ókori gondolkodók egészen a középkori Szent Ágostonig a politikai, vagyis a társadalmi közegben való cselekvés szabadságát nem vették figyelembe. Isaiah Berlin kétféle szabadságot különböztet meg: a külső és belső szabadságot. Az első negatív, és a külső politikai környezet függvénye, a második pozitív előjelű és az egyénre vonatkozik.
Idézet Berlintől:
„1: Mekkora az a terület, amelyen belül a szubjektum – egy személy vagy személyek csoportja – számára megengedett vagy megengedhető, hogy megtegye, amit megtenni képes, vagy olyan legyen, amilyen lenni tud más személyek közbeavatkozása nélkül? 2: Mi vagy ki a forrása annak a hatalomnak vagy beavatkozásnak, amely megszabhatja valakinek, hogy ezt és ne azt cselekedje, illetve ilyen és ne olyan legyen? A két kérdés világosan különbözik egymástól, noha a reájuk adott válaszok átfedhetik egymást.”
Giovanni Sartori olasz filozófus ugyanezt a nézetet osztja azzal a pontosítással, hogy: „Az előbbivel a filozófia és az etika foglalkozik; az utóbbival a politika.”

Az irodalomban nemkülönben visszatérő téma a szabadság. A különösen művészkörökben méltán bestsellerré vált Michel Houellebecq, A térkép és a táj írója a szabadságról vallott eszméjét egy egyszerű hétköznapi szituációba sűríti. Ez a kis idézet a szabadság számos formáját problematizálja, ütközteti. A gyermekvállalás szabadságát, ami erősen korlátozza a szülő és az egyén szabadságát, jogát a szabad akaratra, a nyugalomra, ugyanakkor a fegyelmezés a gyerek jogát saját szabad akaratának kifejezésére:
 „...csak családok vártak a gépre… Éppen előtte egy négy év körüli szőke kisfiú nyafogott, ki tudja mit követelt, majd hirtelen őrjöngve a földre vetette magát. Anyja elcsigázott pillantást váltott a férjével, aki megpróbálta felemelni a földről a szeszélyes kis dögöt. Ugyanazért képtelenség regényt írni, mondta Houellebecq tegnap este, amiért élni is lehetetlen: az egymásra préselődő terhek miatt. És a szabadságról szóló összes elmélet Gide-től Sartre-ig nem más, mint felelőtlen agglegények fejéből kipattant immoralizmus. Én is ilyen felelőtlen agglegény vagyok, tette hozzá Houellebecq, majd kinyitotta a harmadik üveg chilei bort.” S ezt a befejezést ismerjük már, a művész rezignációjának kifejezése témánkat illetően.
Karl Jaspers, a Mi az ember? című 2008-ban megjelent könyvében erre a végkövetkeztésre jut: „Az abszolút szabadság gondolata olyan létre tör, amely mindenféle szabadság korlátozását megszünteti anélkül, hogy magát a szabadságot is megszüntetné. Minden szabadság azonban, ami az egyén szabadsága, ellentmondásban valósul meg: folyamatban és harcban kell kibontakoznia, ezért szükségképpen korlátozottnak lennie.” S ha van tényleges szabadság – írja –, az vagy „mítosz az önmagát elgondoló Istenségről, vagy az abszolút tudat felvillanásának egyik formája, ami a megismerésben valósul meg”.

A kiállítás nézőinek bizonyára nem első gondolata az, hogy a meghívón látható forgalomterelő táblának, vagy egy útjelző bójának, egy láthatósági mellénynek, egy közönséges védősisaknak köze lehet a szabadság filozófiájához. Mégis igen kézenfekvő az összefüggés, hiszen ezek az egyén szabad akaratának gátat szabó mindennapi használati eszközök, amelyek könnyedén vezethetnek végig ezen a filozófiai alaptételen, ha nem is mellékesen saját biztonságunk, testi épségünk megőrzését szolgálják. Miközben egy feloldhatatlan ellentmondásba bonyolódunk: szabad akaratunknak mi köze lehet egy kötelező érvényű szabályhoz?
Hogy a rezignált kérdésekre bármilyen választ adhassunk, vagy nyitott kérdésként vigyük tovább őket megvitatásra, a kiállítás remek terepet kínál.

Muladi Brigitta

1 Koronczi Endre egyéni kiállítása, Modem, Debrecen, 2011 Kurátor: Csizmadia Alexa

2 In: Hannah Arendt: Múlt és jövő között. Nyolc gyakorlat a politikai gondolkodás terén. Osiris Kiadó – Readers International, Budapest, 1995. 151. o., Fordította: Módos Magdolna